Sok szeretettel meghívjuk a 11. FODISZ Esélyegyenlőségi Futamra, a 38. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon!
Szövetségünk két válogatott sakkozója, Vilics Hanna és Zámbó Zoltán megszerezték a látássérültek sakk világjátékai történetének Magyarország első érmeit.
Már elérhető a 2023-24. évi országos versenynaptárunk!
Mennyi idős kortól, és meddig lehet szemléletformálással hatni a gyerekek értékrendjére? Mikor és mi-minden hatására alakulnak ki bennük az előítéletek?
A Magyar Paralimpiai Bizottság felkérésére, a FODISZ szakmai partnerként vett részt a programon, amelyen két játékállomás kialakításáért felelt.
Az ünnepélyes megnyitón Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a FODISZ elnöke köszöntötte a résztvevőket.Kiemelte, hogy az esemény jelentősége túlmutat önmagán, hiszen inspirálja és motiválja a fogyatékossággal élőket a közös sportolásra.
A FODISZ éves közgyűlése sikeresen lezajlott 2023. május 31.-én, amelyen számos fontos téma került megvitatásra.
Köszönet a Speciális Szakiskolák Országos Egyesületének (SPECOE), aki majd negyedszázada elindította és a mai napig, 12 éve szövetségünkkel együtt működve, szervezi, gondozza ezt a kiemelkedő diáksport eseményt.